A betegség habos oldala

 

A betegségemnek vannak előnyei számomra, akkor is ha érdeklődést színlelve legbelül megvetően néztem arra, aki ezt először említette.

Vannak, tényleg. Még tavaly kaptam házifeladatba írjam össze. Írja a rossebb, persze megcsináltam a listám és vittem az onkopszichológushoz, gondoltam tessék, itt van, most örüljek? Ekkor még nem voltam Rékával olyan nyitott.

Íme: – Sokat vagyok a szeretteimmel. – Lehetek türelmetlen vagy kevésbé engedékeny a kislányommal (5 éves) (ekkor kisfiam ((fél éves)) még pöttöm volt, tulajdonképpen csak aludt) – Megteszek olyan dolgokat, amit eddig nem mertem, pl. akaratom gyorsabban, határozottabban érvényesítem másokkal szemben, mert egyszerűen nincs türelmem annyi. – Szánok magamra, regenerálódásra, lelki felfrissülésre időt; Lefekszem napközben ha fáradt vagyok, eljárok tornázni, táncolni. Mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül. – Van komoly feladatom az életben, ami nem más mint a gyógyulás. – Van időm megállni és őszintén átgondolni mi az istent kellene változtatnom az életemben, hogy nekem jobb legyen.

Királyság, nem?

Vártam a mögöttes tartalmat, mit akar ezzel kezdeni Réka (onkopszichológus). És kezdett. Józan parasztival, mint sok esetben.

  • Kérdés 1. Van-e közte olyan, amit a betegség után is szeretnék fenntartani?
  • Kábé mindet.
  • Kérdés 2. Van-e közte olyan, amit nem lehet fenntartani ha a betegség már elmúlik?
  • Öö.

OK, itt még nincs vége mert most jön a csavar. A csapda. Ne azért tartsam fenn a betegséget, mert így könnyebb élnem az előnyökkel, hanem gyógyuljak meg és higyjem el, hogy ezek valódi igényeim, szervezzem meg, érjem el, kérjem, ha kell követeljem amit szeretnék ebben a rohadt életben. A rohadt élet nincs benne a könyvben (Simonton). Valahogy úgy fogalmaz, hogy a felmerült szükségletek mindenképpen jogosak, tiszteljem azokat és megérdemlik, hogy kielégítsem őket. Meg kell tanulnom ezeket az igényeket egészségesen is megengedni magamnak, mert ha nem, a régi szabályok állnak vissza és abban a lelkileg testileg romboló helyzetben találom magamat, ami elősegíthette a betegség kialakulását.

A felsorolt előnyök közül tavaly a nagy feladat megoldása lett a mumus. Amikor tök jól haladt a kezelés, a gyógyulás, rendesen depresszióba estem, mi lesz most? Mi lesz most a dolgom ez életben? Mihez fogom tudni magam ennyire odatenni, mindent beleadni, sikereket érni el benne, önállóvá lenni, döntéseket hozni, kiharcolni az érdekeimet, ütni vágni a vasat az eredményekért. Furán hangozhat, talán tényleg az érti csak, aki átélt hasonlót. Közben ezt is sikerült feloldani. Mégis visszaestem. A rák azért nem ilyen egyszerű.

A tavalyi előnyök mára a mindennapok részévé váltak, nem tűnnek olyan magasztosnak, inkább természetesek, ahogyan lennie is kell. A magamra fordított idő közé azonban bekerült az írás. Éjszaka, ha a szertől nem tudok aludni szerencsére inkább fogalmazok, mint sanyarú sorsomon bánkódjak, aztán ha ezer és ezer perceket kell várakoznom itt-ott, mondjuk az onkológián, a ct-n, a kardiológián, a laborban, vagy épp folyik belém a cucc 6-8 órán keresztül, no olyankor vésem a gép memóriájába memoárjaimat. Például most.

betegseg_habos

És hogy ne essek csapdába ne az írás miatt tartsam fenn a betegséget, a következőket ígérem:

Ígérem kerítek magamnak időt az írásra, amikor meggyógyultam.

Ígérem nem azért tartom fenn a betegséget, hogy legyen témám. Van sok más minden még körülöttem, majd azokat veszem a számba.

Jó étvágyat

Ámen