Az uram méregzöld mocskára reflektálnék. Annyira szeretem a férjem helyett az uram-ot használni, mert olyan sokféleképpen, (főleg irónikusan viccesen) lehet mondani.

Szóval amikor super healthy super food super breakfast recepteket keresgettem, találtam jó csomót, nagy lelkesen a képek alapján meg is akartam csinálni őket, persze azonnal! Próbáltam helyettesíteni a hozzávalókat azzal ami itthon volt, pl home made mandula tejet tesco gazdaságos szója tejjel, a chia maggot zabpehellyel, a beáztatott majd kiszárított mandulát dióval, spirulinát sóskával, nyilván a végeredménynek nem lett sok köze a jól befotózott istagramos képhez.

Nem adtam fel és sokáig gyártottam a gyér utánzatokat míg muszáj voltam elfogadni, ezekre az ételekre készülni kell. Minimum meg kell venni az alapanyagokat. Vagy megrendelni ne adj isten. Ezután áztatni kell dolgokat, vagy éjszakára állni hagyni, vagy szárítani, vagy fagyasztani. És aztán jön a csoda. Nem vagyok egy nagy kulinária, de tényleg olyan ízek varázsolódnak ezekből, hogy mosolyog a szám belülről. Macera, mert előre kell gondolkodni, de ha megvan minden hozzá, akkor egy fogmosás és öltözködés között tényleg 3 perc alatt megvan a csuda reggeli. Néha megéri!

Visszaolvasva úgy érzem muszáj egy példát adnom. Legyen a Perfect Raw Vegan Granola, amit meg is csináltam már többször is, igaz, kicsi variálással. Erre kérdezte Attila, hogy ez akkor 48 órás előkészületes műzli? Igen, úgy ha kályhán szárítom a magokat, simán kell a 2 nap. Nyaminyami.