Végre elállt az eső, na, mondom kiviszem a gyereket friss levegőt szívni, majd itt az utcában járkálunk felalá így ha újból rákezdi, be tudunk gyorsan jönni. Két házzal arrébb belekerül a lábamba a bugi, merek nagyot álmodni és (mondom) olyat teszek, amivel még fénykoromban (rák előtt) sem mertem próbálkozni, én bizony elmegyek gyalog az osanig. Meg vissza persze. Legalább felkapom a bioboltból, amit rendeltem.
Jajj, de jól klappol minden!
Háromnegyed óra alatt meg is érkezek FüvesIldihez, hót büszke vagyok fizikai állóképességemre. -“A nagykeres nem hozta meg az árut”, de azért sikerül eltapsolni 3 ezer forintot, jólvan, nem jöttünk hiába.
Visszafelé észreveszem, hogy egy kb 12 centis giliszta lóg a babakocsi alvázán és miközben ezen nevetek, arcomra fagy a mosoly. Fogalmam sincs a gilisztáról hogy terelődik arra a gondolatom, de eszembe jut, hogy a fűszeres cékla alatt nem zártam el a gázt.
Aztarohadt! Innen még legalább fél óra mire hazajutok.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon is jól tudom, hogy nem zártam el, csak ugye úgy indult a buli, hogy az utcában maradunk.
A levegőben érzek némi égett cékla szagot, de amerre mi lakunk nem látok gyanús füstöt felszállni, tűzoltó karaván se szirénázik. Elképzelem, a félig leégett házban telefonálok Bakosnak és elmondom neki, mi történt. Ő meg mosolyogva, de annál számonkérőbb hangon teszi fel a kérdést: De Kataaaa? Én meg csípőből reagálok, hogy “Az vesse rám az első követ, aki…” majd elharapom a mondatot, mert az adott szituációban akárhogyan is folytatom minimum 2 milliárd ember sorakozik a kődobó gödrömnél.
No, szerencsére nem állnak sopánkodó bámészkodó szomszédok a sárban heverő, megszenesedett babafotóalbum körül, mikor hazaérünk.
Sorstársaim (nem azok, akik otthagyták a céklát a tűzön, hanem akik túlestek kemoterápiás kezeléseken) sokan megemlítik, hogy emlékezetük sokszor kihagy, néha nehezen jönnek a szavak, nem tudják hová indultak el, minek, meg hasonlól. Nekem ilyen tapasztalatom nincs, és bár nem vagyok összeesküvés elmélet rajongó, de ezek után meg merem kockáztatni, hogy nekem ez kimaradt és egyből szintet léptem, azaz arra sem emlékszem, hogy mire nem emlékszem. Ezen elmélet szerint azonban jobban vagyok, mert legalább most emlékszem mit felejtettem el. Több mint fél éve csöpögött le az utolsó taxános kezelés. Kezdek tisztulni(?)
….
És most komolyan mondom, hogy kinézek a kamerából, mert nem tudom mi volt ennek az írásnak a csattanója, amikor fogalmaztam magamban.
