Nem szeretek és nem tudok vásárolni, a legritkább esetekbe űzöm ezt a sportot, kábé akkor, ha muszáj. Nem értem ez egész folyamatot. Ugyanaz az érzés kerít hatalmába, amit harmadikos negyedikes gimnazista koromba rendre másra megtapasztaltam matek órákon egy-egy zöld könyves egyenlet kapcsán. Valahol mélyen tudom és hiszem, hogy van benne logika és azt is tudom, hogy ott a megoldás a másik oldalon, de az agyamban ezen feladatokért felelős neuronok belekeverednek egy feketelyukba és nem jutnak ki onnan, megszűnik az adatátvitel. Volt már olyan, hogy sikerült és emlékszem is a megvilágosodás élményére, de nagyon kemény, mert nem tartott csak pár percig bármennyire is fogtam farkánál fogva a logikát, kicsúszott a kezemből és 10 perccel később már nem tudtam megcsinálni ugyanazt a feladatot.

Na, szóval ezt érzem mikor bemegyek egy ruhás boltba. Nagyon ritkán jövök ki megoldással a kezemben (a megfelelő ruhadarabbal a szatyorban) mindeközben sikerül értelmetlenül kicsengetnem egész jó kis összeget a pénztárcámból. Amúgy nem velem van a baj, hanem a választékkal, mert volt és van olyan márkájú termék, ahol csak a méretet kell kiválasztanom a stílus, fazon úgyis jó lesz, felpróbálás nélkül is vihetem haza. Egyik ilyen volt a PERSONA, szerintem fantasztikusan sikerült magyar márka, de sajnos nem tudott piacon maradni, másik a ma még létező, sőt szerintem felfutóban lévő, szintén magyar ART ON ME ruhakollekció, ahová ha egy évben egyszer-kétszer eljutok a férjem, mint a Micsoda Nő-ben Richard Gere, anélkül hogy megengedné megnézzem a ruhák árát korlátlan vásárlát engedélyez, sőt parancsol.

Sajnos (vagy szerencsére?) nem ez a felszabadult vásárlás jellemző a shopping kultúrámra. Nagyon nem. Mi sem bizonyítja jobban, mint ami a héten történt, mikor is a kislányom páva jelmezéhez elszaladtam venni leggingset vagy valami alsót. A gyerek méretének megfelelő ruhák 2 négyzetméterre besűrített területét 45 percig teljesen letisztult tudatállapotban ruhadarabonként átfésültem és sikerült kiválasztanom mi is lenne jó, hagyva magam bedőlni a fergeteges marketingnek, hogy kettő áráért kapok három ruhadarabot, mikor teljesen tisztában voltam azzal, hogy nekem egyetlen 1 darab pávalábra van szükségem (vagyis kettőre). Ezzel már nem küzdöttem, elég nekem egy dologra keményen koncentrálni, mégpedig, hogy vennem kell valamit.

Vásárlás közben találkoztam egy kedves ismerősömmel, aki tiszta jószándékból megjegyezte, hogy a páva lába közel nem fehér alapon fekete pöttyös, mint amilyen leggingset én tartottam a kezemben, de ekkor már túl voltam azon, hogy valamennyire is hasonlítson a gyerek lába a páva lábához, közeledett az egy boltban maximálisan eltöltött idő lejárta, mielőtt felrobbannék.

Kimerülten hazavittem a gatyákat, és nem, nem az a csattanója írásomnak, hogy természetesen egyik sem volt jó se stílusban, se kényelmileg. Másnap amikor csomagoltam vissza a ruhákat, hogy kicserélem, észrevettem, hogy az egyetlen, amit a három közül felpróbált tiszta takony. Mégis hogyan képes egy felvétel és levétel között ilyen foltokat hagyni a ruhán, ne kérdezd. Elkezdtem mosószeres vízzel megtisztítani, hajszárítóval megszárítani, de aztán nem volt képem betenni a szatyorba, elfogadtam, hogy ezt bebuktuk, csak a másik kettőt viszem vissza.

A kasszánál dolgozó lányok jobbnak látták, ha az üzletvezető (férfi) is beszáll a buliba és úgy fejtjük meg, hogy ha a kettő áráért vásárolt három termékből csak kettőt viszek vissza és le is szeretném vásárolni a korábban költött összeget, akkor mennyi pénzem marad másra. Nem, semmilyen negatív jelző nem jutott eszembe a lányok agyával kapcsolatban, mert én meg sem próbálkoztam a számítással. És, ha most valaki hangosan felkiált, hogy az hót egyszerű, azért hozzátenném, hogy a harmadik áru árát (nyilván a legolcsóbbét) nem simán nem kell kifizetned, hanem kedvezmény formájában levonják arányosan a másik kettő árából, úgyhogy innen egyáltalán nem egyértelmű legalábbis nekünk – akiknek gondolkodás közben a számok fekete lyuk szélén táncolnak – meghatározni, hogy mennyi az annyi.

Amíg ők számolgattak választottam hát megint kerek 45 perc alatt két árut és míg először kijött, hogy visszakapok 1.500 forintot, újabb számolás azt igazolta, inkább fizessek rá ugyanannyit. Éreztem én, hogy ez így nem jó, mert az új nadrágok olcsóbbak, mint a tegnapiak, de csupán intuícióra hivatkozni a számológépen szereplő összeg ellen nem igazán meggyőző. Otthon aztán kiderült, hogy ugyanolyan leggingset vettem, amilyet pár hónappal ezelőtt már kapott a gyerek és persze olyanba ment páváskodni a farsangra, ami meg amúgy is volt otthon.

A farsang jól sikerült, azt mondta, köszönjük a tanítóknak és a szülőknek, akik előkészítették a terepet!

És most anélkül, hogy bárkinek a reklámozásért fizetnék (vagyis ilyenkor ők szoktak fizetni, nem?) komolyan segítene, ha mondanátok megbízható, normális, stílusos, igényes, tartós, jó minőségű gyerek és felnőtt ruhalelő helyeket. Túl sokat akarok?