Nem igazán szeretjük megmondani a tutit, úgy általában semmilyen területen. De mi van, ha barátok a véleményünket kérdezik egy kemény témában? Például:

„Mi az atyaeget csináljak, ha ez a daganatos betegségnek nevezett boxkesztyű arcon talált?”

Attila szedte össze, megosztjuk itt is, lehet valakinek segít. (Bő negyed órás olvasnivaló, szerintünk egyben érdemes fogyasztani.)

 


 

Bevezetés

Disclaimer: Nem vagyok hivatásos orvos, terapeuta, gyógyító és nem rendelkezem tudományos háttérrel az alábbi poszt megírásához. Az egészség megőrzése komoly dolog, kérlek felelősséggel olvasd és minden esetben konzultálj hiteles szakemberrel, mielőtt cselekszel.

– – –

A mai írásomat az Országos Pszichoonkológia Konferencia ihlette. Ez egy olyan esemény, ami évente egyszer kerül megrendezésre, abszolut szakmai és tudományos alapú. Művész lelkem ellenére az élet valahogy mégis finoman betessékelt engem is ide a napokban. És ha már ott jártam nyitott szemmel, nyitott füllel és nyitott elmével, gondoltam írok róla egy vegytiszta reflexiót. Nem biztos, hogy direkt módon az ottani eseményekre reagálok, sokkal inkább arra, amit és ahogyan megérintett bennem az esemény.

Először is, végtelen örömmel tölt el, hogy vannak ilyen szakemberek Magyarországon, akik energiájukat, idejüket, életüket, pénztárcájukat nem kímélve, rendszer szinten próbálnak változásokat elérni a test – lélek – szellem gyógyításának fontos kérdésében. Ezt az ügyet, mint valami szentháromságot támogatják, hittel mennek előre, nem törődve esetleges szakmai szembeszéllel és nem ijedve meg tabudöntögetéstől és régi keretek feszegetésétől. Neveket sem szívesen emelek ki, mert őszintén, tiszta szívből mindenki előtt le a kalappal, aki részt vesz ezekben a munkálatokban.

Másodszor, hálával az ég felé konstatáltam és írásra bátorodtam attól, hogy egy ilyen haladó gondolkodású orvosi konferencián elhangzott módszerek és javaslatok 99%-át már mi is műveljük a családunkban. És itt hangsúly van azon, hogy: már. Mivel nem volt ez mindig így és bizony göröngyös út vezetett idáig, úgy gondoltam egy-életem-egy-halálom, én összegyűjtöm ezeket a módszereket, hátha mások javára is szolgálhat a jövőben.

Felvezetőként

Komoly betegségekkel való érintettségem nekem közvetett – ami azt jelenti, hogy én még nem néztem szembe eget rengető kórral. Szeretteim és közvetlen hozzátartozóim közül viszont közül már többen is. Nagyon kemény és tömény időszak lekövetni azt, ahogyan az ember közvetlen családtagjai különféle recepttel, de ugyanazzal a szándékkal vágnak neki a gyógyulásnak. Azt pedig még nehezebb végignézni, ahogyan törekvéseik eredményei különböznek.

A családi érintettség és ezáltal az érzelmi kitettség miatt különösen bátor dolog lesz ezen írás közzététele. De úgy érzem, hogy erre megfelelő időpont nincs, nem várok a tökéletességre, saját tanulásaim, felismeréseim megosztása építő szándékkal történik és ezen írást elsősorban saját épülésem lenyomatának szánom.

Van -e tuti recept?

Nekünk emberi lényeknek – az élethelyzeteink, anyagi helyzeteink, szellemi és fizikai kapacitásaink, lelki küldetéseink annyira különbözőek egymástól, hogy lehetetlen próbálkozás egy általános tuti receptet adni arra az esetre, ha valaki daganatos betegséggel szembesül.

A helyzet azonban korántsem reménytelen. Lehetőségek vannak, jóval több, mint amit egy mai átlagos ember ismer (vagy elismer) és szerintem van értelme a lehetőségeket csokorba szedni. Ígérgetni és tutibiztosat mondani bárki részéről felelőtlenség, de úgy tapasztalom, hogy a lehetőségek általános ismerete korántsem kielégítő – többek között ezért is születik ez a tisztázó írás.

Általában a nagy gyógyulás-döntések leragadnak az orvosi vs. alternatív utak kérdésénél, azonban ez a leegyszerűsítés legalább annyira veszélyes és üres, mintha választanom kellene, mától csak ennem vagy csak innom lehet. A választás eleve értelmetlen, mert a teljes élethez mindkettőt művelnem kell és mindkettőt külön-külön nagyon körültekintően.

Az egyébként sem tiszta fogalom, hogy az „alternatív” mit jelent és nem is célom tisztázni. Ami az én mondandóm szempontjából érdekes az az, hogy a gyógyulás saját tapasztalatom szerint nem szorítkozhat egysíkúan a test gyógyítására. Ez a tudományos konferencia pedig meggyőzött arról, hogy ezt a gondolatot egyre szélesebb kör támogatja és minden erejével azon fáradozik, hogy ezek a módszerek ne ragadjanak le egyéni szinten, hanem egyszer végre kerüljenek be a mainstream gyógyítás mezejére is.

Ilyen hosszú bevezető után pedig végre lecsapom a saját magamnak feldobott magas labdát. „Iránytű egy gyógyuláshoz” címmel összeszedem, hogy mi az amit 2017-ben tudnék mondani mondani egy barátomnak, aki megkérdez: mi az atyaeget csináljak, ha ez a daganatos betegségnek nevezett boxkesztyű arcon talált?

Először is tudnod kell, hogy nincs garancia és nincs reklámszöveg. Az út nehéz lesz, egy durvább hegymászáshoz hasonlít, ahol mindig az akutális kapaszkodóra kell koncentrálnod. Lefele nézni nem ér, mert leszédülsz, felfele pedig nincs értelme, mert ködbe burkolózik a cél. A gyógyulás folyamán meg kell tanulnod hittel mászni és vedd úgy, hogy minden itt felsorolt stratégia az esélyeidet javítja, de nincs olyan recept, ami 100% garanciát ad a kezedbe. Ha bármilyen földi vagy égi erő miatt mégsem sikerülne a gyógyulásod, az a tudat mindennél többet fog érni, hogy te mindent megtettél magadért, ami csak az emberi erődből kitelt.

Egy ilyen drámai felvezető után pedig következzen a lényeg és fókuszáljunk arra, amit te ma megtehetsz a gyógyulásod érdekében. Az emészthetőség kedvéért két csoportba szedtem az általam ismert (és elismert) gyógyulási módszereket:

1. testi és fizikai gyógyulás
2. lelki és tudati gyógyulás

 

Testi és fizikai gyógyulás

Ha egy betegség eljutott arra a pontra, hogy a rendkívül komplex és csoda számba menő fizikai testünket roncsolja, akkor prioritásban első helyre kell tenni annak helyreállítását. Hiába lehet lelki eredetű a betegség oka, a lelkiek felderítése és gyógyítása hosszadalmas út. Mire megtaláljuk a probléma gyökerét lehet már késő lesz. Ezért a fizikai test gyógyítása elsőbbséget élvez. Akár áldozatok árán is, legyen az műtéti vagy egyéb kezelés okozta áldozat.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy forduljunk orvoshoz. Nem lesz könnyű élmény, semmilyen tekintetben, de meg kell tenni. Magunkért. Ez különböző országokban különböző módszereket és körülményeket jelent és bár divatos az egészségügy szörnyűségeiről beszámolni Magyarországon, muszáj elővenni az alázatunkat ha bajban vagyunk. Be kell látnunk, jobb helyzetben vagyunk, mint a középkorban. Mindig lehet panaszkodni és körülményeket javítani, de egy ilyen helyzetben muszáj arra koncentrálni, amin egyénileg tudunk változtatni, amit magunkért tudunk tenni. Ha ez történetesen azt jelenti, hogy elmegyünk a lerongyolt kórházba, akkor muszáj ezt tenni. Jobb, mint várni tétlenül.

Természetesen vannak különböző lehetőségek orvosláson belül is, ezek már pénztárca és kockázatvállalás függőek. Ha nem akarod a műtétet / sugarat / kemót, mert jó eredményeket hallasz pl. a holland cannabis kúráról, akkor lelked rajta. A te életed, a te döntésed, nem ítélhet meg senki, lehet épp beletenyerelsz a következő század siker gyógyszerébe, egyet azonban tudnod kell: addig amíg kellően nagy számok (statisztikák) nem ismertek egy módszer mögött, plusz kockázatot vállalsz. Vannak helyzetek, melyekben ez a kockázat is elfér, de dacból kapkodni nem érdemes.

Szándékosan nem megyek bele a gazdasági érdekek mentén kialakuló vitákba. Rövidlátó anyagi érdekek sajnos az egész történelemben okoztak már károkat minden területen, de eredendően a rákgyógyítás mai állása és elérhető eszközei jószándék eredményeként vannak jelen. Ezt le kellett írnom, mert nekem is idő volt teljesen belátnom. A fent említett érdekek inkább a fejlődés ütemére, gyorsaságára (lassúságára) tudnak hatni, de távobbra is koncentráljunk arra, amit te a mai napon tehetsz saját magadért.

Ott járunk, hogy mehetsz orvoshoz, ott javasolhatnak kezeléseket, ezeket elkezdheted végigjárni. Eddig talán ismerős a sztori legtöbbeknek. Ez azonban eddig a „passzív” része a gyógyulásnak. Azért tettem idézőjelbe, mert tudom, hogy hatalmas erő kell végigjárni egy kezeléssorozatot. Azonban itt még csak „gépként” vagy jelen, a gépezetet próbálják szervizelni, te pedig hordod a tested a szervizbe. Az esélyeket azonban nagyban lehet javítani, ha a gép üzemmódból átváltasz emberibe.

Ekkor ugyanis elkezdesz magadra, mint emberi lényre tekinteni, akinek nem csak teste, hanem lelke, szelleme és önálló akarata is van. Ezekkel felvértezve felhatalmazhatod magad arra, hogy lényedet további gyógyulási lehetőségekkel ajándékozd meg. A kulcsszó azonban továbbra is: a körültekintés és a hiteles források keresése.

Táplálkozás

A fizikai test gyógyításában fontos lehetőség a táplálkozás felülvizsgálata. Ez már nem passzív dolog, ez komoly erőfeszítést igényel a gyógyuló ember részéről. Szokásokat felülírni mindig nehéz dolog, de ész nélkül ezt sem szabad művelni. Csakúgy, mint az orvosi területen, itt is dietetikus szakember segítségét kell kérni. A táplálkozás egy külön útvesztő, ahol a különböző címkék rajongói könnyen megvezetnek. Mindig vizsgáld meg, hogy az illető dolgozott -e már hozzád hasonló helyzetben lévőkkel, milyen eredményeket tudott hozni, mivel magyarázza az általa javasolt táplálkozási formát.

Az általam legtöbbet hallott és ismert címkék gyógyítás kapcsán a ketogén, ph alapú és vegán étrendek. Mindegyik más miatt lehet érdekes, kombinációk is elképzelhetőek, azonban az étel minősége mellett pl. a bevitt kalória mennyisége is nagyban függ attól, hogy épp milyen gyógyszeres kezelést kapsz és mivel kell megküzdenie a szervezetednek. Internetes okosságok és elvakult szakiknak ne engedd, hogy rábeszéljenek bármire. Muszáj a körültekintésre nagy gondot fordítani, ebbe beletartozik, hogy minden gyógyítódnak fogadott emberrel kapcsolatban megvizsgáld:

  • az illető éli -e azt amiről beszél (fontos megérteni az ő motivációját arra vonatkozóan, hogy hogyan lett pl. dietetikus)
  • milyen eredményeket tud felmutatni a saját területén
  • milyen referenciákat, valós véleményeket találsz a munkájával kapcsolatban

Táplálékkiegészítőkkel és gyógyhatású készítményekkel mindig óvatosan kell bánni, kizárólag orvossal egyeztetve szabad elkezdeni bármilyen kúrát. Soha ne legyenek olyan feltételezéseid, amelyeket nem ellenőrzöl. Inkább öt kérdéssel legyen több, mint egy nagy hülyeség, amivel kárt okozol. Érzelmi alapon nem szabad döntést hozni és ha szokatlan, hogy ennyi mindent kell tenni magadért – ezt is érdemes végiggondolni, hogy vajon miért nehéz önzőnek lenned és azon dolgoznod rengeteget, hogy te meggyógyulj. Lásd: a következő nagy fejezet.

Mozgás

A testmozgás fontossága szinte elcsépelt minden életkorban és élethelyzetben, de muszáj hangoztatni itt is. A fizikai test arra készül fel, amire edzed. Ha a betegség miatt magadat féltve nem mozdulsz, akkor lustulnak a belső folyamatok, beleértve a regenerálódó képességet is. Emiatt nagyon fontos, hogy az adott helyzethez mérve mindig karcold meg a komfort zónádat. Ha épp csak feküdni tudsz, akkor alaposan mozgasd meg a végtagjaidat naponta, ha örülsz, hogy sétálni bírsz, akkor sétálj 30 lépéssel többet, mint amennyi jólesik, ha pedig erőd teljében vagy, akkor a futástól és tornától sem kell megijedni.

Természetesen a fájdalommal itt nagyon óvatosan kell bánni és érdemes egyébként is gyógytornászhoz fordulni ha a helyzeted, műtéti heged, pulzusod, hőhullámod vagy bármi más körülményed kérdőjeleket dobál feléd. Unásig ismételve: körültekintés és felelősség saját magad felé.

Ha fizikumod engedi, vannak olyan tánc és egyéb mozgásformák is, melyeket kifezetten gyógyító és felszabadító céllal dolgoztak ki. Ilyen pl. a Nia tánc, de létezik sok más is – ezek a mozgással együtt beindíthatnak olyan lelki tisztító folyamatokat, melyek a tankönyvekben nem szerepelnek, de attól még nagyon is valósak. Ez már sokaknak misztikusan hangozhat, de talán ez nyitott kérdésként és felvezetőként jó is lesz a következő részhez.

 

Lelki és tudati gyógyulás

Ha eddig nem kapcsolt turbo fokozatra a test-lélek-szellem, akkor most fog.

Érdekes módon ezt a téglafalat a legnehezebb áttörni a közvéleményben, hiszen ami innen következik, sokaknak misztikusnak tűnik. Olyan tevékenységek is segítenek a gyógyulásban ugyanis, melyek nem az anyagi világ jól körülhatárolható mezsgyéjén működnek. Hiszen mindenki tudja mi az a műtét, gyógyszer, helyes táplálkozás vagy éppen sport, de mi a jó eget segíthet nekem pl. a meditáció? Üljek egy helyben és jobb lesz?

Igen. De ennél azért többről van szó.

A most következő tényezők is olyanok, melyek széles körben elérhetőek, fontos lehetőségek és azt szeretném hangsúlyozni, hogy a többivel egyenértékűek. Nem hiedelmeken alapulnak, egyre több és jobb bizonyíték születik hatékonyságukra.

Lelki terápia

Kemény dió még mindig (onko)pszichológiáról, illetve annak ágazatairól beszélni ma Magyarországon. Bízom benne sikerül kinőni ezt, én sem születtem bele abba, hogy elismeréssel beszéljenek róla körülöttem. Az élet mégis megtanított rá, hogy mennyire fontos és okos terület ez. A jó terapeuták legalább olyan drága kincsek, mint a tapasztalt és elismert műtős orvosok.

Máshogyan és máshol fejtik ki gyógyító tevékenységüket, de az ő léleklátásuk felszínre hozhat olyan sebeket és görcsöket, melyekkel sokszor fáj ugyan szembenézni, de kioldásuk után az életünk jobb irányt vehet. És ez nem csak a betegség radírozásában segít, további személyiség javulás is bekövetkezhet a belső munka nyomán.

Ahogyan említettem az elején, egy komoly daganatos betegség esetén szükség van először az orvosi protokollra (műtét / sugár / gyógyszerek). Ez már önmagában olyan lelki terhet ró ránk, amivel nem mindenki tud egyedül megbírkózni. Itt jön képbe a pszichológia, mint segítő terület.

A félelem és szorongások legyőzése azonban „csak” az első lépés. További építő hozadéka a lelki terápiának, hogy segít a betegség esetleges lelki okait felfedni, melyek a betegség visszatérésének esélyét csökkentik. Jó terapeutát találni mindig kihívás, a korábban említett hitelesség és körültekintés itt is hatványozottan igaz.

Mélyebb tudati állapotok

További nagyon fontos lehetőség és szerintem sokak által mellőzött módszer, hogy kapcsolatot találjunk belső hangunkkal, belső erőforrásainkkal. Ebben akár terapeutánk is segíthet, sokak által ismert és alkalmazott módszer pl. a Simonton terépia. Kifejezetten daganatos betegek részére fejlesztették ki és arra ad lehetőséget, hogy már a kemoterápia alatt tudatosítsuk magunkban, hogy aktív részesei vagyunk a gyógyulásnak. Elsősorban képzelőerőre épít, bámulatos eredményeket produkál mellékhatások enyhítésében és későbbi lelki oldásokban.

A Simonton terápia azonban egy lehetőség a sokból, sok olyan relaxációs, meditációs és hipnózishoz kötődő technika van, melyek a tudatalatti rétegek megmozgatásával érnek el hosszú távú változásokat, megváltoztatva olyan esetleges megbetegítő, önpusztító mintákat, melyeket észre sem vettünk a hétköznapokban.

Ami jó hír, hogy az ilyen mély tudati állapotok még hétköznapibb szinten is megélhetőek. Ha néhány jobb pillanatunkban sikerül a betegségre, mint lehetőségre tekintenünk, akkor felfedezhetünk magunkban olyan tehetséget vagy vonzalmat, ami eddig a felszín alá volt elrejtve. Ez lehet rajzolás, festés, írás, zenélés, tánc – a lényeg az újdonság erején van.

Mindenépp érdemes kipróbálni olyan tevékenységeket, amiket régóta szerettünk volna titokban, de valami miatt nem tettük meg. Itt az ideje, nincs mire várni. Nehéz elhinni a gödör alján, de bámulatos változásokat tud elindítani az alkotás okozta flow a tudatunkban, a teremtés folyamatával felismerhetjük, hogy amit mi teremtünk a világban mennyire gyönyörű és értékes tud lenni másoknak is.

A legjobb egyébként, ha a fenti lehetőségekkel mindegyikkel próbálkozik a gyógyuló fél. Egyik erősíti ugyanis a másikat. A terapeutával megoszthatod, hogy ha épp gitároztál egyet, de nem sikerült jól, viszont olyan sziklakertet építettél, hogy megszólal. Bumm. Lehet sziklakert lesz a te hegycsúcsod. Mindenkinek van az életben egy hegycsúcsa, amit meg kell másznia, csak meg kell találni azt az átkozott hegyet. Mindegy hány éves vagy, érdemes keresni. Sosem késő és sosem szégyen. A gyógyulás pedig sokkal összetettebb és gazdagabb élmény tud lenni, mint elsőre gondolná az ember.

Új szemüveg: a gyógyulás, mint lehetőség

Már az előző fejezetben is elhangzott az a „betegség, mint lehetőség” kifejezés. És itt el is érkeztünk egy újabb meredek részhez. A betegség ugyanis a legtöbb ember számára egy sorscsapásnak tűnik, sokszor önsajnálatot vált ki, pedig egyre több emberi sors bizonyítja: akinek sok nehézség után sikerül felülkerekednie a betegségen, annak az élete egyben addig nem tapasztalt új fordulatot és új lendületet is vehet.

Ezt különösen nehéz megszívlelni annak, aki épp a gödör aljáról néz felfelé. De ha a fenti módszereket csokorba fogva az ember edzi a saját hitét és beköltözteti a gondolataiba, hogy ez a betegség egyben lehetőség is lehet – akkor egy új, emelkedett élet is kezdetét veheti. Ehhez azonban kemény munka szükséges, melyet nem lehet megúszni. Ezt a jelenséget már a tudomány is számon tartja és poszt traumás növekedésnek hívja.

A család és barátok szerepe

Végül, de nem utolsó sorban, a környezet szerepe is hatalmas egy-egy hosszan tartó gyógyulásban. Ezt talán a legnehezebb általános jelzőkkel illetni, hiszen a skála egyik végén vannak azok, akik teljesen egyedül küzdenek meg egy betegséggel, a másik végén pedig azok, akik szerencsések és szerető, támogató, bátor közegben viszik végig a gyógyulást.

Ez a támogató közeg lehet ugyanúgy az egy éves gyermekünk is, mint a párunk vagy a szüleink – ami fontos, hogy járjunk nyitott szemmel. Vegyük észre és lássuk meg, kihez intenzív, elemi a kötődésünk, ki az aki mellett mindig élettel teli vagyunk, ki az aki meg tud nyugtatni, ki az aki fel tud vidítani. Itt is hangsúlyt kap egyfajta bölcs önzés elsajátítása, mely során tudatosan magunkhoz tudjuk szólítani azokat az embereket, akik minket építenek. Ez nagyon sok gyógyuló embernek újdonság, mert gyakran előfordul, hogy addigi életükben saját érdekeiket és igényeiket teljesen másokénak rendelték alá.

Amit fontos tudni minden érintett családtagnak, barátnak, hozzátartozónak, hogy a gyógyuló embernek elsősorban bátorságra és hitre van szükségük. Nekik az egyik legnagyobb feladatuk a saját hitük helyreállítása, azonban ha csak aggódó szempárokat látnak maguk körül, az önbizalmuk könnyen összetörhet.

A hozzátartozóknak az önismeret, a példamutató élet, a bátorság és segítő kéz nyújtása mind-mind feladat és felelősség egyben, melyet lehetőség szerint a bajba jutott közvetlen hozzátartozónknak igyekezzünk megadni. Természetesen meg kell találni az egyensúlyt, hogy magunkra is és gyógyuló társunkra is jusson idő, ezt pedig leírni százszor könnyebb, mint megvalósítani. De szánjuk rá az időt és gyakorlatiasan gondoljuk végig az életünket – melyik családtag hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy közös erővel, egy nehéz szakasz árán ugyan, de az életet újraépítsük, újradefiniáljuk magunk körül.