Csak hogy az elején tisztázzam, nagyon sokat segítetek. A családom, barátaim, közeli, távoli ismerőseim … kimeríthetetlen erővel álltok mellettem. Sokszor sírásig meghatódok ezen.

Még ezen felül is nagyon sokan felajánljátok segítségeteket bármiben vagy épp konkrétan megkérdezitek miben tudnátok segítségünkre lenni.

Úgy érzem mindent megkapok, de tudom fordított helyzetben én is szeretnék segíteni. Nem csak azért, hogy nekem jobb legyen a lelkiismeretem, hanem tényleg legyen értelme annak amit adok vagy lendítsek valamit.

Hát most összeszedtem mint egy nászajándék listát, mi az amire folyamatosan szükségünk van. Különösebb erőfeszítés nélkül ezeket megoldjuk házon belül, de ha valaki csillapíthatatlan késztetést érez, hogy beszálljon a buliba, a lenti listából is lehet válogatni. Csak megköszönni tudom.

A felsorolás nem teljes és nem fontossági sorrendben van. Három kategóriát tudtam hirtelen felálítani.

Lelki

  • Rám gondolás pozitív konteksztusban.
  • Energia küldés, együtt meditálás.
  • Ha látom rajtatok bíztok abban, hogy meggyógyulok és nem féltek. (Persze ez többnyire tőlem ered, de ha én épp nem vagyok a toppon, akkor ti szedjétek össze magatokat.)
  • Rövid, hosszú telefonhívások.
  • Beköszönő, rád gondoltam üzenetek.
  • Személyes találkozások, beszélgetések.
  • Közös felnőttes, gyerekes programok.

Anyagi

  • Elfogadom és megköszönök minden biztonságos helyről származó zöldséget. Főleg zöldeket (spenót, paraj, ezek idén már csak fagyasztva lesznek), káposzta féléket, paradicsomot, céklát, gyökereket. Gyümölcsök közül a bogyósokat, csonthéjasokat, mákot. Ez majd főleg őszre, télre lesz érvényes, most nyáron a szülői kertből el vagyunk látva bőségesen.
  • Szintén a hidegebb napokra minden jó helyről származó zöldséglé jöhet, céklalé, káposztalé, vegyes zöldséglé, paradicsomszósz, meggylé, majd ha végképp kimerül a friss hazai gyümölcs szezon, fagyasztott gyümölcsök közül a meggy, és bogyósok.
  • Magtejek is fogynak rendesen, leginkább a zab és mandula tej. Ezek közül is a “tiszták”, adalék anyag és cukor nélküliek.
  • Vegán ételeket is lehet hozni (cukor és fehér liszt nélkül, nem csípős, nem borsos) Ha valaki nem tud ilyet készíteni, de mégis étellel szeretne ellátni akkor Debrecenben 2 helyről eszek szívesen egyik a Kis Padlizsán, másik a Govinda, na jó, harmadik a Grill bár, ahonnan ha már nagyon ki vannak az ízlelőbimbóim tonhalas tortilla benéz néha a számba és minden(ki) megnyugszik.
  • A gyerekek megesznek bármit, imádják a húst, no meg az édességet, nekik azt is lehet hozni. Legjobb ha le is lehet fagyasztani, mert a váratlan kaja adag így nem vész kárba.
  • Gyerekeknek máshol már kinőtt ruhák, cipők őszre, télre.
  • Én a turbánok, vagány sapik rabja lettem egyrészt mert kopasz leszek még jó ideig, a parókával nem tudtam azonosulni, másrészt mert szeretem, jól állnak szerencsére, úgyhogy ha valaki szeretne egyel meglepni valami nagy alkalom kapcsán, annak is örülök.

Gyakorlati, szervezési téma

  • Praktikus segítség ha a kezelések, kontroll, gyógytorna, pszichológus napokon Mannuskát el tudja valaki foglalni, főleg gyerekesre gondolok, hogy addig is tudjon játszani kortársakkal, akár a Nagyerdőn a játszin, amíg én a Klinikán vagyok. Bár ez szeptembertől csak a kezelések napján lesz megoldandó feladat, mert a többi tennivalóm napközben lezajlik, amíg iskolában van.
  • Orki (a kutya) sétáltatás hébe hóba.

Isten áldjon meg mindenkit az eddigi támogatásáért is.

Mert számít, érzem, segít.

Köszönöm

UI: Nem kell rohanni. Eltart még a gyógyulás folyamat jó néhány hónapig, évig, addig bármikor be lehet szaladni egy tál sült zöldséggel, vagy egy céklalével.

selfi