Mikor lettetek ti olasz család? – csendesen 
kérdezte Attila egyik nap. A rumli közepén ülve a szárítóról húzgáltam le ruhákat és hajtogattam össze, onnan néztem fel rá, hogy mi? Úgy értem tessék?
Az igaz, hogy a májusi kerti munkák után nagypapám már olyan barnán jött be, hogy elveszett volna a piacos cigányok között, én sem panaszkodhatok, egy sütőtök, két répa után úgy nézek ki, mint akinek csövet cseréltek a bronzszoláriumában. De hát a bőr nem minden. Arról sincsenek feljegyzések, hogy járt-e olasz cirkuszi karaván Szentgyörgyön, nem sokkal mielőtt nagyapám megszületett volna. A másik vérvonal kizárva, ott tuttira nem voltak olaszok, max kozákok.
Anya és Mannuska viszi a prímet a családban italiánó temperamentumben. Azt se tudom nevessek vagy sírjak, mikor társasjáték közben tépik ki egymás kezéből a kártyalapokat “Csalás!”-t kiabálva.
Nekem is kinyílt a szám egy ideje, hangosabb lettem, legtöbbször már nem várom meg, hogy estére felgyülemjenek a dolgok.
Vasárnapi ebéd anyáéknél.
“A jóisten megáldjon mindenkit, nagyon szépen kérem, üljünk már végig egy (rohadt) ebédet és ne ugráljon senki evés közben!” – szalad ki a számon. Kissé riadtak a tekintetek, mindenki elgondolkodik rajta és látom, deal megköttetett. Jó, tudom a másodikért, kávéért, desszertért úgyis fel kell majd állni. De tegyünk egy probát. – teszem hozzá.
Kanalazzuk a levest, azt veszem észre, hogy túl nagy a csend. Nyilván mindenki azon gondolkodik, hogy mit kérjen, ha valaki mégis feláll. Anya töri meg a csendet. Felhúzza egyik szemöldökét és ugyanazon szája szélét, köhhint egyet és: Én nem tudom megenni a főtt húst savanyú uborka nélkül, úgyhogy hozok- mondja kérdőjeles felkiáltó mondattal.
– Akkor hozzál már légyszi egy pohár vizet is!
– Nekem meg kenyeret!
– Meg Mannuskának melegíts már légyszi a tegnapi levesből, mert látom ez nem ízlik neki!
– Meg egy másik kanalat, mert ezzel nem tudok normálisan enni.
– Ja, meg szalvétát, mert elfelejtettünk tenni.
– Meg csontos tányért. De ne azt. Köszi
Indul a lavina.
Mannuska ezzel feljogosítva érzi magát, hogy két kézzel az asztalt fogva lendületet szerezzen és gurulós székével belökje magát a közlekedőbe és fusson a tükör elé táncolni, mivel ő már végzett az ebéddel, ami puci csigatészta volt és merőkanállal ette, hogy gyorsabban haladjon.
Az ablakon keresztül látom megjött Zsolti, aki kinn a kertben segít apának.
Vasárap délben? – anya kiakad. Én mondtam neki, hogy jöjjön ahogy tud. Na, eligazítom, hagy haladjon! -mondja apa, de olyan sokáig marad kinn, hogy a megbeszélés valószínű a boros pincében zajlik.
Ketten maradunk az asztalnál. A desszert majd visszatéríti Mannuskát, apa meg nem vett fel kabátot, így remélhetőleg fél órán belül a hideg bezavarja.
Buon appetito!