Az alábbi sorokat Tóth Kata 2018. január 30-i búcsúztatójára írtam.

Veszek egy nagy levegőt és megosztom itt is.

…

„Drága Kata, drága Kincsem … te tényleg egy igazi ritka kincs voltál itt a Földön!

Legszívesebben mindenkit megkértem volna, hogy hófehérbe öltözzön a búcsúztatódra. Egy angyali tisztaságú, fehér színben pompázó búcsúzó tömeg lenne méltó a te lelkedhez és ehhez az alkalomhoz.

Annyi mindent tudnék mesélni rólad a rokonoknak és barátoknak, egy könyv nem lenne elég azt hiszem. A szépségedről, a kedves, tiszta, őszinte lényedről, aki nyomot hagyott mindenki szívében születésedtől fogva. A feltétel nélküli szeretetet olyan szépen gyakroltad otthon, a gyermekeidnek olyan gyengéd Édesanya voltál, amit nem is lehet szavakkal utolérni.

De ezeket elég sokan tudják rólad, így ha megengeded, én a búcsúzódon inkább elárulok mindenkinek egy titkot.

Nekem az a titkom, hogy – én nem cserélnék senkivel a világon.

Még így sem, hogy megszakad a szívem és ilyen kicsi időt kaptam a sorstól belőled. Nekem ez a kevéske is többet ér bárminél, mint amit ember kérhet magának. Megtelt ugyan a szívem fájdalommal, de mégis van benne hely a hálának bőven. Hálás vagyok a sorsnak, hogy melletted lehettem és azt a néhány évet semmiért nem cserélném el, amit tőled kaptam. És ez nagyszerű érzés.

Az élet úgy hozta, hogy egy nagyon nehéz betegség és az én kézfogásom kellett ahhoz, hogy elkezdjen a lelked igazán virágba borulni. Talán kevesen tudják, hogy az utóbbi években kezdtél el élni igazán, most kezdted felfedezni azt a mérhetetlen hitedet és erődet, amiről senki sem tudott addigi életed során.

Ez a sorsszerűség.

Évekig farkaszemet néztünk a halállal, ami olyan csapokat nyitott meg és olyan bölcs erőt mozgosított nálad, amit közelről végignézni igazi égi ajándék. És én lehettem az a szerencsés, aki végigkísérhetett ezen az átalakuláson.

Biztosan sokan nem tudják, de most elmondom, hogy a meghatottságig boldog voltál a betegség évei alatt is. Leszámítva azokat a bizonyos nehéz napokat, szárnyaltál és élvezted az újonnan felfedezett erőt, az írást, a blogolást, az alkotást, a könyvkiadást, a könyvbemutatókat és publikus beszédeket. Amíg én lázasan készültem minden alkalomra, addig te játszi könnyedséggel beszéltél az embereknek életről, halálról, szeretetről és gyermekeink lelkéről. És mindenki itta a szavaidat.

Nagyon büszke voltam rád.

Most még el sem tudom képzelni mi lett volna, ha van lehetőséged továbblépni és folytatni ezt a virágzást. Akkor lett volna egyértelmű mindenki számára, amit csak nagyon kevesen tudunk: hatalmas, társadalmi szintű bölcs szeretet-erő van benned. És mindez egy vicces, okos, kedves felszín alá rejtve. Ez a te nagyszerűséged. Hogy tudsz úgy adni, úgy alkotni és úgy szeretni, hogy közben habkönnyű csomagolásban, szerényen észrevétlen maradsz a hétköznapokban.

Én ritkán mondom ki az “akarom” szót – de most kimondom. Én azt akarom, hogy minél többen tudjanak meríteni a te nagyságodból és az újonnan felfedezett erődből. És dolgozni fogok rajta, hogy emléked ne csak a szívünkben őrizzük, hanem sokan, sok helyen a nagyvilágban tettekre is fordítsuk, amit tőled tanultunk. Hogy a könyved, az írásaid és a 39 éved üzenete eljusson minél több helyre a világon. Az, amit te bátorságról, küzdésről, akaraterőről és szeretetről tükröztél a környezetednek, sokkal több figyelmet érdemel.

Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy melletted lehettem ebben a főnixmadár harcban, ebben az emelkedésben. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy a végsőkig megbíztál bennem és odaadtad a kezembe a kulcsot az utolsó napokban is. Megadtad azt az ajándékot is nekem, hogy az elmúlás folyamatát a lehető legszebbé varázsolhassuk ketten és úgy lépjen tovább a lelked ebből a földi létből, hogy közben végtelen nyugalom tölt el minket.

Ezt a végső nyugalmat, ezt a csodát csak példátlan belső erővel és bölcsességel lehet így levezényelni. Tudom, hogy most jó helyen vagy és tudom, hogy mennyit fogsz törődni velünk odafentről is. Igazából, érzem, hogy máris ezt teszed.

Köszönünk Neked mindent, köszönöm a sorsnak, hogy egymás részei lehettünk!

A viszontlásáig, ég áldjon utadon Édesem!”