Mottó: Jós, pszichiáter, mester, jóbarát, kinek mi, de néha jól esik (kell) egy kis löket.
Bár kimondottan szeretek álmodozni, nem vagyok egy nagy Ezotérika. Szerintem az erős közép mezőnybe tartozok a mindeféle földtől elrugaszkodott nézetek befogadásával kapcsolatban. Szemezgetek, ezt azt magamévá teszek, de a legtöbb “csoda” nekem misztéria marad és inkáb arra kezdek figyelni, hogy aki nyomatja annak a szemében milyen tűz ég.
Én meg hiszek akiben/amiben hiszek.
Aztán az ember életében eljön a pont, amikor elmegy jóshoz. Hát igen! (nagy sóhaj)
Na jó! Pontosítok. Eljött az életemben az a pont, hogy elmentem jóshoz.
Amikor már nem segített a pszichodráma, amikor a pszichiáter, aki 10 éve ismert, azt mondta, hogy kilép a szerepéből és megmondja mit csináljak, vagyis mit ne csináljak, de az ellenkezőjét csináltam. Még szererencse! Szóval amikor túl voltam a korábbi évek kegyetlen katyvaszán, félig meghalásokon, és teljes újrakezdésen, no akkor mentem el Annához.
A hasamban dobogott a néhány hetes kisfiam szíve. Féltettem. Nekem (nagyon) nem egyszerűen költözött oda ez a gyermek. Tudni akartam, hogy bennmarad amíg kell, és egészségesen fog-e születni. Ezért mentem, ezt akartam megtudni.
Amit ott és akkor mondott Anna, jó egy évvel később hallottam meg.
A babára egyértelműen mutatták a lapok, hogy életképes, marad, egészséges lesz. Én viszont sokat fogok orvoshoz járni. Ohh, gondoltam, biztos a túlbiztosított magyar kismama vizsgálatok miatt. Mondta, nem. Ohh, akkor biztos a pajzsmirigy. És nem kérdeztem tovább. Ennyiben maradtunk. Az is csak másfél évvel később esett le, hogy minden egyes kérdésemnél, húzásomnál lejött a halál kártya és mondta Anna kedvesen, ez nem a babára vonatkozik. Én meg örültem, mint egy őrült, hogy a kisfiamnak nem lesz semmi baja és úgy nézhettem ki, mint Szepes Mária: A Vörös Oroszlán, Az örök élet italában Hans Burgner, aki megszállottan keresi az örök élet italát, és miután mestere megrajzolja neki horoszkópját így zajlik köztük a párbeszéd, (amit stílusosan épp az onkológián a váróban olvastam):
- “Félsz? – kérdezte különös hangon.
- Mitől félnék? – kérdeztem szívembe szúró rettegéssel, amely bizonytalanná tette hangomat.
Nem felelt mindjárt, de továbbra is nézett. Szerettem volna eltakarni magamat pillantása elől, reszketni kezdtem, és kivert a verejték.
- Sajnállak – mondta azután rövid sóhajjal. Igazi részvét zengett meg ebben a szóban. – Nem segíthetek rajtad.
Rettegésem egy gondolatban öltött testet hirtelen:
- Az én sorsomat nézte meg a csillagokban, Magister? –kérdeztem elfulladva.
- A tiédet is.
- Meghalok?!
- Egyszer …
- De mikor? Ne kíméljen… most?! Erőszakosan?
- Nem, most még nem, előbb félni fogsz. Sokáig félni fogsz és megátkozod az életedet. Szabadulni akarsz tőle, és az élet beléd kapaszkodik majd, mint egy harapógörcsbe merevült szörnyeteg. Hiába menekülsz tőle, hiába megfojtani, eltompítani, lerázni, szívós lesz és eleven élő és végtelen kínig fokozódó … Nem segíthetek rajtad, szegény fiam … te élni fogsz … – hangja tompán halkan csengett.
Egész valómban elragadó boldogsággal dőltem hátra. Szavainak sötét tónusa elsiklott fülem mellett, csak az Életre vonatkozó ígéret csendült ki abból, amit mondott. ….” – a könyvet kitől mástól, mint BB-től kaptam gyógyulásom örömére.
Miután végig mentem kilenc hónap kezelés-műtét protokollon, a szélfogóban cipőlevevés közben eszembe jutott a jósnál másfél évvel ezelőtt elhangzott “szavainak sötét tónusa”, ugrált lelki szemeim előtt a halál kártya, és földbe gyökerezett a lábam pár másodpercre.
Hívtam Annát. Mentem. Nem mondtam, mi történt mióta nem találkoztunk, persze rákérdezett, hogy daganatos betegségem volt-e. A betegség témát hamar átléptük, mert nem kellett róla sokat beszélni. Fizikailag teljesen oké vagyok a lapok szerint is, lelkileg még van mit tenni, ajánlott technikát hogyan tudom finomítani a dolgokat, ezt majd kipróbálom.
Mondott még sok értékes gondolatot, ami inkább jó beszélgetés ízű volt, mint égi jel. Aztán kérésemre áttértünk a munkára, hogy mit kellene csinálnom. És …. Azóta ragyog a szemem. Elmondta mivel fogok foglalkozni és mosolygva kérdeztem, honnan tudja? Majd, konkretizáltam neki mik a terveim és lehozta nekem a létező legjobb lapokat rá. Inkább itt legyen ilyen “szerencsém” mint a pókerben, valaha!
Beszéltünk még az akadályozó tényezőről (én magam) – és annak legyőzéséről, ami röviden a NIKE marketingesének 1988-ban egy pogácsás kólás összejövetelen kiböffentett mondatával összegezhető: Just do it!