Úgy megírtam ezt a gyereknevelős posztot, hogy a ház is beleremegett. Hetek óta fogalmaztam, közben fortyogtam magamban, mint kondérban a zöld trutyi. Összeszedtem mindent, írtam, mint egy sértett anyavad, nagy sokára befejeztem, rendbe vágtam és … nem nyomtam meg a publish gombot. Vesszen el a privát mappa poklában!
A tükör a gyerek a gyerek a tükör a gyerek a gyerek a tükör a tükör. Ez lett volna a címe, de miután Attila elolvasta, azt mondta találóbb lenne A tükör a faszom cím. Hát, nem egy indulatoktól mentes írás volt és az is kiderül nyilván a gyerek annál jóval több, mint az anyja tükre. Ez amúgy is egy török káromkodás (anyjatükre), semmi köze a gyerek teljes mivoltához. Aki meg másra mutogat gyereknevelés terén, annak a karma olyannyira megnöveszti az ujját, hogy az visszakanyarodik és vigyázzon, mert egyszer csak szemen szúrja saját magát, ez meg egy indiai népmeséből van.
Az eredeti posztból azonban mégis szeretnék egy részt idézni.
Leírva és visszaolvasva az eddigieket (a meg nem jelent írást) sikerült megenyhülnöm és most már leginkább az foglalkoztat, hogy hat napig nem látom a kislányom és arra gondolok, milyen jó volt múlt hétvégén vele lenni.
Az összes anyukának azt kívánom, hogy ahány gyereke van külön-külön mindegyikkel el tudjon tölteni kettesben egy napot valahol házon kívül, a szabadban. Mert az egy csoda! Minden kitisztul. Órákig lehet fürödni a gyerek színtiszta valóságában.
Sokszor jártunk már ott, de múlt hétvégén először kettesben el tudtunk menni Mannuskával a Nyíregyházi állatparka. Amellett, hogy makkokkal dagadtra etettük az összes dám szarvast, három kerek órán át bokáig lejártuk a lábunkat, építettünk az erdőben magunknak egy jó nagy pajzsot, ami még Némót is betakarja majd és amiről indulatoktól mentesen pattannak le a mások nevelési “jó tanácsai”.
Állatos képet most nem is csináltunk, csak magunkról ezeket.
Ezt Mannuska csinálta rólam.
Persze utána ő is akart egy fotót a falnál.