Fejlődtem a technikával (a)vagy kényelmes lettem

Annál, ha kritizálják a gyerekeimet, vagy beszólnak nevelési kérdésekben – teljesen függetlenül attól, hogy néha totál jogosan – már csak ők maguk idegesítenek jobban. Néha.

Barátnőm jegyezte meg halkan nemrég milyen kár, hogy akiket legjobban szeretünk, azokra tudunk legdurvábban kiakadni. Azaz a gyerekeinkre. De ez az írás most nem erről szól, mert sokan sokfélén megfogalmazták már kínjukat ezzel a témával kapcsolatban, én meg olvasom és eleinte feszengve majd egyre jobban felengedve mosolygok az anyák szörnyű csodás sorsán.

Szóval van egy app, OurPact, vagyis immár a második, amit a gyerekekkel kapcsolatban használok. (Arról már írtam korábban, amelyik segítségével dokumentálom kislányom rajzait.)

Nemrég még hangosan röhögtem egy filmben látottakon, hogy távirányító segítségével nyomta be apuka a Jó éjt, ideje lefeküdni gombot, amire a hangszóróból egy kellemes női hang figyelmeztette kisfiát ideje abbahagyni a játékot, és tendálni befelé aludni, apuka meg együttérzően, sajnálkozva kezeit felemelve jelezte, hogy nem ő mondta! Mit ad isten, én is a technikát hívom segítségül, ha valamit már nem tudok, nincs kedvem kordában tartani.

Nekünk nincs tévénk, de mesét nézhet a gyerek bizonyos ideig a gépen. Ezt még élvezi, nem gajdul meg a sok hullámtól és még idő is marad másra a vacsora-fürdés-elpakolás-olvasás-lefekvés előtt. Csakhogy ugye jön a csak még ezt, mindjárt lekapcsolom, ezt csak a kisöcsém kedvéért, ez a kedvenc részem, anya, most nem hagyhatom abba és sorolhatnám azokat az indokokat, melyek rendre másra megnövelték a család egybenmaradása érdekében mesenézésre kikísérletezett ideális időtartamot. És akkor jön részemről a Nem, nem, add ide, elveszem, most, azonnal, nem így beszéltük meg, holnap nem nézhetsz, ha most azonnal… végtelen sora, nekem fogy a szavam ereje, és az így is szűkös türelmem.

(Most is férjem) jött megsegítésemre, mert azt mégsem tartotta jó ötletnek, hogy az ipad-ot kivágjam a hóra és letöltött nekem egy appot. Nem vagyok rá büszke, de használ. Hátha másnak is. Szóval a telefonról beállítom, hogy hány percig használhatja a gépet a gyerek és ha az letelt, kikapcsol mindent ami színes szagos, és fenéken billenti a gyereket a következő szavakkal: Szevasz tavasz kislányka, menjé’ játszani!

És bevált. És ha lejárt az idő, nem pampog a gyerek. Eszébe se jut. Lehet kényelmes lettem, de nem harcolok én már a gyerekeimmel! Ha nem muszáj.

Amúgy (magamat nyugtatván persze) régen meg Füles Mackó énekelte, hogy jó éjt gyerekek búcsúzik a Füles mára és a dal végén minden 5-10 éves jólnevelt magyar gyermek élére vasalt pizsamában masírozott be a jó meleg ágyba.

UI: Ennek a fotónak sok köze nincs az íráshoz, de nagyon jót mulattam rajta, mikor párnával a fején közlekedett a lakásban a kislányom.