Kutya takonnyal, avagy mit tud egy Gyereknap

Persze gyereknapozzunk mi is! Ilyenkor ugye önzetlen az anya (mert a maradék 364 napban persze nem az) szóval menjünk a Szolnoki tisza ligetbe, ahol utolsó látogatásomkor 9 évesen ettem a mustáros virslit, másik kezemmel kreppapírral díszített lobogóval integetve a majálison. Nem, a virslit már akkor sem szerettem, és néha úgy érzem bárcsak szerettem volna, mert akkor nem egyedül a két éves kisfiamnak kellene megenni a virsli isten által egy családra egy életben kiszabott virsli mennyiséget.

3000 kilóméterről lehetett hallani, elkezdődött a műsor a színpadon és régi Énem elképzelte, ahogyan illedelmesen odamegyek a főszervezőhöz, lebeszélem vele, tartsanak gyors közvélemny kutatást és ha többen teszik fel a kezüket a jelenlévő vendégek közül arra a kérdésre, hogy maradjon-e ilyen hangosan a zene (másik lehetőség, hogy jelentősen halkabbra vesszük) akkor nem pampogok tovább, max bedugom a füleimet egy szél fútta szalvétával. Az új Énem meg kereste a főkábelt, amit a gyerekeknek bemutatóra szánt tűzoltó autóból kölcsön vett célszerszámmal egyszerűen szétvágok. Van ott nekik annyi minden, biztos van valami balta féle is, gondoltam, láttam én már tűzoltós filmeket.

De szerencséjükre (vagy az enyémre) legyen mondva, jóval a színpad mögött végre árnyék és végre emészthetőbb volt a hangzavar.

Az ember jó, ha ismeri gyerekét. Mivel ma gyerek nap van, feladom ízlés rendőr funkciómat és néhány elvemet – felkiáltással szívtam tele magam még otthon, indulás előtt. Tudom, hogy kislányom legjobban annak örül, ha kedvére nézelődhet és vásárolhat kis bizbaszokat, közben dumcsizik, alkudozik. Ő ebben fergeteges! Még két éve a nagypiacon vissza visszajártunk egy nénihez sütőtököt venni, mert nagyon finom volt a töke. Ez így hülyén hangzik, de biztos nem úgy kell írni, hogy tökje. Elmesélte a néni, hogy kanadából meg innen onnan keresztezte a magokat, és hót titkos az egész és senkinek nem ad az eredeti magokból – bár valahol biztos elvesztettem a fonalat, mert ugye a tök tele van maggal, no, mindegy-  majd 10 percig kerestem a gyerekem, miután egy pillanatra félre fordultam paprikát venni, ő egy csomó maggal tért vissza, szép vászonzsebkendőbe csomagolva. A néni küldte, ültessem el neki.

A gyereknapon csak egyszer veszítettük el kislányomat. Nem, még nem rendeltük meg a neten kinézett gyerek követő GPS-t, mert a védőnőnktől, aki bár tök jó fej, egyelőre még viccesen sem mertem megkérdezni mégis egy gyerekbe hogyan lehetne beültetni egy ilyet. Én tutira akarok menni, nyilván az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása tekintetbe vételével. Amíg nincs meg az el nem hagyható követő kütyü, addig a megoldás valószínű a láthatósági biciklis mellény kötelező viselése lesz tömegrendezvényeken, főleg a strandon. Persze.

A kislányom ügyesen elköltötte az összes ajándékba kapott pénzt és indián szökdelésben ugrálva pacsizott le az árusokkal, mikor elhagytuk a helyszínt.

De ami igazából írásra késztetett ez a kutya. Ezittaz.

Kérdeztem Attilát, hogy szerinte mi járhatott annak az agyában, aki ennek a kutyának a fejére még rátette e villogó koronát. Szerinte volt pár kiugrási lehetőség, mielőtt ezt a kutyát így ahogy van megalkották, nem a korona tette az ire a pontot. Valószínű a színek kitalálásánal, a világító részek kiválasztásánál ugyanazon érzelmek dúltak, mint amikor a korona mellett beállították a release ready gombot.

Hazafelé a kocsiban kiderült a gyerek vett egy adag műtaknyot. Nem, nem csodálkoztam rajta, csak azt nem értettem, honnan tudta, hogy ez műtakony, mivel a csomagolásból ez egyáltalán nem derült ki. Férjem tudta: valószínű annyi pénze maradt amin már csak műtaknyot tudott venni. BINGÓ.

De figyelj! Most jön a lényeg. Amikor hazaértünk kiszellőztettük fejünket, csak a kislányom és én nem aludtunk egy jót délután, a család többi tagja húzta odabenn a hűvösben. Amikor azt gondolná az ember, hogy ebből a kutyából kihozták a maxot, akkor kezdődött csak az igazi szórakozás vele. Kislányom a műtakonnyal és kutyával olyan meséket nyomott le a kerti beton asztalon, olyan videókat és fotókat készített, hogy rendesen fájt a nevetés. Régen szórakoztam ilyen jót.

Úgyhogy este mikor hálát adtam az univerzumnak (meg mindenkinek és mindennek amiben hiszek), amiért ennyire gyönyörű hétvégét töltöttem a családommal nem feledkeztem meg a kutya és a műtakony tervezőiről, kivitelezőiről, disztribútorairól, mert nélkülük nem lett volna ilyen kacagásban gazdag a gyereknap számomra.