- Nincs egy rohadt zoknim! – dünnyögöm reggel a sötét szekrényben az óriás zoknis dobozomban turkálva, amiben minden van, csak épp egy éppkézláb zokni nincs.
- Neked van? – kérdezem Attilát egyáltalán nem számítva arra, hall is engem, így már nyúlok is be az ő kicsi zoknis dobozába.
- Nincs – mondja, én meg megrezzenek a válaszon, nem csak azért mert nem vettem észre, hogy a szekrényajtó mögött áll, hanem mert tényleg csak ürességet tapogatok a zoknis dobozában.
– Ohh istenem! – ütök magamra egyet a zokni korbáccsal. Már az uramnak se biztosítok zoknit! –Hogy jutottunk idáig!
Különben meg van zoknink, jelenleg 41 félpár az én óriás zoknis dobozom mögé behajigálva, amit negyedévente átnézek, de úgyis csak 2-3 zoknit tudok párosítani a kazalból.
Legvalószínűsíthetőbb elméletem sokáig az volt, hogy házunk a valódi és a párhuzamos világ határának gócpontjára épült és amikor az Univerzum megrezzen (néha), ezek a világok egy pillanatra szétnyílnak na és akkor és ott beszippantják a zokniainkat. Ez az elmélet megdőlt, amikor pár napos, hetes kirándulások alatt is megtörténtek az eltünések és a magunkkal hurcolt zokniknak jó ha felét sikerült hazamenekíteni. Ezek után az tűnt leginkább elfogadhatóbb magyarázatnak, hogy a zoknik megörökölték elődeik (szüleim) zokniainak sorsát. De ez hamar összeomlott, mert Attila zokniai nem ezt örökölték, mégis eltűnödeznek, meg amúgy is, legyek már egy kicsit reálisabb.
Egyik nap elromlott a mosógép, én meg a másodperc töredéke alatt felgöngyölítettem a félpár zokni eltünés ügy részleteit és éreztem eljött az én időm, itt a megoldás. Biztos voltam benne, hogy egy beragadt zokni okozta a bajt, az összes többi zokni meg ott van feltornyosulva az átláthatatlan mosógép rendszerben. Besurrantam a fürdőszobába és a szerelő mögé léptem a nagy lila lavórral, hogy majd abba dobálhassa a megtalált zoknikat. Ő meg mondta, hogy menjek már arrébb, mert nem fér el, meg, hogy panelhiba 20 k.
Én nem akarok holmi félmegoldásokat, hogy azonnal kössük össze a párokat amikor levetjük, vagy dobjuk righ away a szennyesbe, vagy egymás mellé teregessem a párokat meg ilyenek. Nekem a probléma gyökerét kell megtalálnom! Ahhoz pedig zoknira van szükségem! És ahhoz is, hogy el tudjak indulni ma reggel intézni a dolgom. De mivel nincs zoknim, marad a harisnya, ahhoz meg lehet felvenni csini szoknyát, Attila meg úgyis szeret mezítláb lenni. Ööö, igen, télen is, vagy nem bánja ha felemás zoknit kell felvennie.
- Édesem, ha szeretsz, veszel nekem egy billenő IFA-s kocsinyi 38-40-es, boka felettig érő fekete pamutzoknit és beboríttatod ide az udvarra. Délutánra – mászok ki a szekrényből a harisnyával.
- Szeretlek!
- Jajj de jó! Én is!