Nagymamám nem az az odabújós fajta volt, még csak azt sem mondhatnám játszott velünk, unokáival. Nem is a fahéjas süti illatával vett le bennünket a lábunkról, mert sütnifőzni is csak nyugdíjas korában kezdett. Én akkor meg már tinédzser voltam.
Nem beszélt sokat, így amikor mondott valamit, annak súlya volt. Valamit azonban szavak nélkül is el tudott érni. Olyan tisztelet övezte, hogy még az akasztófára való ördögfajzat unokaöccsei is meghunyászkodva léptek be hozzá a kiskonyhába ha átjöttek, csak úgy, persze semmi különösért, csak mondjuk egy jó tanácsért vagy feloldozásért ha már a saját szüleikkel kegyetlenül bántak.
Soha nem kért tőlünk számon semmit, ő maga nem kért segítséget. Pár házzal arrébb laktak tőlünk, míg mi mindennapos vendégek voltunk náluk, ő csak néha jött át hozzánk, általában akkor, ha elszánta magát és mondani akart valamit anyának, valami felnőtteset, amit sosem kötöttek az orrunkra.
Nem panaszkodott, de nem is mártírkodott, tisztességben élt családjával, hogy a kapun kívül mi történt, nem igazán érdekelte, de szomszédaival jó viszonyban volt, ők szívesen jöttek át hozzá közös asszony munkákra. Évek teltek el, hogy észrevegyük magunkat, ha épp borsó fejtés közben mentünk át, ne csak két pofára faljuk a zsenge friss borsó szemeket, hanem megkérdezzük fejthetjük-e velük a borsót. És fejthettük. Nem csinált belőle nagy ügyet ekkor sem, nem dicsért meg, mégcsak meg sem köszönte.
Halálos ágya mellett ültem és nagyon nehezemre esett visszaszorítani könnyeimet, mert felnőtt koromra kerültünk egymáshoz igazán közel és tudtam máris elveszítem. Próbáltam kérdezgetni még egyszer utoljára életéről, gyerekeivel, férjével, barátaival való viszonyáról, de éreztem csak az én kedvemért válaszolgat, neki nem hoz megnyugvást az emlékezés.
Aztán témát váltottam és gondoltam, legalább diktálja le nekem a karácsonyi mákos beigli receptjét, tovább viszem a családnak. Megcsillant még egy kis fény fáradt, fakó, ködös szemeiben. “Jajj kisjányom, az nagyon egyszerű! Nem kell abba semmi!”
Ha szentimentális lennék, azt mondanám, ő szeretetből főzött. Ahhoz tényleg nem kellett sok alapanyag.
Hét éve November 4-én halt meg. Istenem, de szerettem!