Jól indul a nap, avagy mit csesztem el már kora reggel gyereknevelés fronton?
Reggel, nyugodtan, nem sietünk. Hol a tüllszoknyás ruha? Koszos, a szennyesben. A másik? Az is. De az keeeeeeeelllll! (deazkell x 100+ ugrálás+ könnyes szem)
Ha elismétlem 51-szer, hogy koszos, a szennyesben van és így nem veheted fel, az hat? (nem az 51) Sajnálom, tényleg.
Heuréka! Találunk egy viszonylag elfogadható kettes alá utánzatot a szekrényben. Rövid az öröm. Koszos! Hogy a jó égbe kerül koszos ruha a szekrénybe? Ugrabugra folytatódik, a kell, akarom egyre hangosabb, én meg nem akarom, hogy a kis tesó felébredjen a másik szobában, meg amúgy is unom, annyira tényszerű a dolog, gondolom ettől nem tud szabadulni Mannuska sem és beragadt a lemez.
Na most jön a hülyeség a részemről: … hanemhagyodabba … hakikészítenédestearuhát… (hahaha! Életemben egyszer mondtam neki, hogy készítse ki a ruhát!) … veszünkmajdmégilyenruhákat … (Normális vagyok én?) Nem azért mert nem vennék szívesen, de hát ezzel vígasztalni eksönben, háát!
És látom magam előtt, ahogy az összes ruháját megfogom, kidobom a hóra, csak a két koszos tüllszoknya marad a szennyesben. De szemét vagyok!
Megunom, ideges leszek, bár szólok előre, hogy fogy a türelmem, csúnyán beszélek, fenyegetés, miegymás. Kérdem én miért, miért, miért nem lehet ezt normálisan elintézni? Két ember kell hozzá, az tény, de nekem is biztos hogy másként kellene csinálnom valamit.
Mai tutti tipp? Huuu. Sok minden eszembe jut, hogy türelem, meg határozottság, meg nem hagyni dönteni, meg a kevesebb a több, meg az elterelő hadművelet, de valahogy egyik sem az igazi. Maradjunk annyiban, hogy ilyen csaták köztünk mindig is voltak, vannak és feltehetően lesznek, megvan a pontos forgatókönyv. Ha ezt elfogadom akkor elég arra fordítanom az energiám, hogy minél gyorsabb legyen a lefolyása a sakkmatt helyzeteknek, mert különben én is egy beragadt lemez leszek, az az igazi, pepita kiadós bakelit.
Itt véget is ért volna a bejegyzés, csakhogy délután közönség előtt adtuk elő a reggel begyakorolt műsort egy játékboltban. Eltörött a tű a DJ szettben és karcolta a lemezeket. Futott az agyamban a zárjuk rövidre zárjuk rövidre, ezért kicipeltem a boltból, bevágtam a kocsiba és még két pofon is elcsattant. Hát, nem vagyok rá büszke. Nem mondom, hogy ilyen rövidre zárásra gondoltam a fentiekben. A nevelés(em) nem egy nap alatt fog lezárulni, van még mit fejlődni. De most valahogy nem dilemmázok azon mi történt. Egyet előre léptem a társasban a határozottság bábuval (azért mert kihoztam a boltból és azért mert tartottam magam ahhoz, amit megbeszéltünk) de kettőt visszaléptem mert túl sokáig hagytam vergődni mire én elvesztettem a hidegvéremet és fizikai kényszerhez folyamodtam, amiért meg még ki is maradok egy körből.