Van amikor nem megy. Beszürkül a világ, unom az egészet. Megvan már szépen a forgatókönyv a kiváló önpusztító jelenetekkel, gondolatokkal, épp ezért nem igazán szeretném újra és újra látni a kivülről fújt pszicho-t, szerencsére mára eljutottam oda, hogy felgyorsítva nézem. Teljesen kihagyni még nem tudom, biztos túl lelkiismeretes voltam mindig is, minden kötelezőt elolvastam az iskolában.

Na, ilyenkor fog meg Attila, kéri öltözzek fel és berak a kocsiba, elindulunk Debrecen méltán híres (nem) agglomerációját megtekinteni, csakhogy áramoljon körülöttünk az energia, ami otthon egész jól (rosszul) beragadt.

Olyan ez, mint amikor úszás megkezdése előtt topogva a medence partján, rohadtul nem akarok belemenni a hideg vízbe, de muszáj ha szeretnék pár hosszat kalimpálni, és főleg azért mert tudom mennyire mennyire jó lesz közben és utána.

Szóval szívom a fogam az autóút elején, majd pár perc múlva megköszönöm, hogy kirángatott, sőt én kérem lassan álljunk meg valahol, szálljunk ki.

Bűvész férjem még egy hatalmas agancsú szarvast is varázsol nekem, ami előttünk szalad át a havas erdei úton miközben az 1800 (millió) voltos áramvezetékek alatt sétálunk. (Sose értettem, hogy akkor most eldobják a szarvasok az agancsukat vagy nem, mert amúgy én már szarvas agancsot is találtam, így van bizonyíték a kezemben, de ennek meg itt kurva nagy agancsa van, meg amúgy is, ha eldobják, csak mondjuk pont ez az egy nem dobta el, akkor hogy tudnak minden évben nagyobb és nagyobb agancsokat növeszteni? Mégis pár hónap alatt, hogy nő nekik 5 méteres agancsuk? Jó, az 5 méter lehet kicsit túlzás, mégha a zegzugokat is külön számolom és összeadom a kettő szár agancsot, de akkor is!) Felkiáltok őszinte mosollyal az arcomon, hogy jé szarvas! és beindul a beszélgetés. Pár perc múlva már tervezgetjük is az életünket, álmainkat, nyilván nem a pszicho-ból a temetésem részt.

Ahogy beljebb kerülünk az erdőbe egyszer csak meglátom az egyik kopasz fán a Hitem. Mondom neki: Te Kisköcsög, mit keresel itt? Ő meg himbálódzva kajánul vigyorog rám, mint Pompom Picúrra. Nem akarom megakasztani férjemmel a beszélgetést, mert olyan jó, tovább sétálunk, visszafelé majd lepaterolom onnan a Hitem, ott marad ő, tudom, nem megy sehova.

Jól esik a szinte fájó hideg levegő, rugdossuk a havat, hallgatom kedvesem melengető szemlélet tágító, távlatokat nyitó szavait és nem értem miért ázik át 1 perc alatt a TheNorthFace hótaposó bakancsom.

Na, irány a kocsihoz! – mondom a Hitemnek miután az utunk visszakanyarít hozzá – csak magamban teszem hozzá, hogy te kisköcsög. Azért nem akarom teljesen kihúzni a gyufát nála.

Cammog mögöttünk majd mikor a kocsihoz érünk bepattan a kalaptartóra. Jó leszel te wc papír guriga takarónak, mondom neki, kedvesen kicsit elmosolyodik.

Otthon tüdőmben érzem még a friss levegőt, lábamban a mini sétát, a hitem a fejem mellé teszem és éjszakánként szőrszálról szőrszálra magamba szippantom. Nem allergizál. (Az volt a vége, hogy Vitalizál, de valahogy túl narancsbőr mentes feszes popsis bio mini betűs adalékanyagos fitti uzsonna reklám ízűnek éreztem.)