Sztárolom a lányom

Volt idő, amikor szülőségem legfőbb feladatát abban láttam, ha világunkból minél több minden mutatok meg a gyereknek, információkkal tömöm a fejét, hátha felpattan az a szikra, amiből erdőtűz lesz, mert ugye mindenkiben benne van az a Valami, amiben jó, tehetséges, csak rá kell jönni mi az. Éveket töltöttünk ezzel és bizonyára sikerült is azt a 0,000000000000000001%-ot átadni, amit lehetett.

Az ember (én) mindig változik. Átfogalmaztam a dolgokat. Bár biztosan felsóhajtott az univerzumunk amikor a kis Yehudi kezébe valaki végre adott egy hegedűt, de kezdtem nem hinni abban, hogyha egy beduin fiúcskának nádfurulya faragásban való tuti világklasszis tehetséget dobott a gép, akkor sajnos így járt (mert beduin vidéken nem sok nád terem) és már semmiben, de semmiben a világon nem találhatja meg a tehetségét, vagy(is) a boldogságát.

Szóval mára megnyugodtam, vagy meguntam a görcsös házi tehetségkutatást. Legnagyobb élvezettel nézem, amikor bármelyik gyerekem elfoglalja magát valamiben arról nem is beszélve, ha láthatóan élvezi azt. Nem tolok alá abban a minutumban ugyanabban a témában ezer és egy lehetőséget, hogy fejlessze benne magát, csak mosolyogva hallgatom az őket körülvevő flow csobogását. És várok. Például, hogy másnap is elő veszi-e. Aztán reagálok, segítem a tovább lépést, ha úgy jön ki, vagy ha kéri.

Nem is gondolom tovább, hogy az egy éves gyerek bizonyára kiváló dobos lesz (dehogynem, már azt is látom, hogy a világhíres rock együttesben játszó fiam turnényitó koncertjére milyen ruhába megyek), akit momentán semmi más nem érdekel csak, hogy dobverő legyen a kezében és apukája porosdó dobkészletét püfölje, mert tisztában vagyok vele, valószínű átmeneti állapotról van szó, a lényeg, hogy a gyerek mosolyog mint a tejbetök, nekem meg annyi dolgom, hogy ne essen le az ölemből, ha a cintányérokat is szeretné elérni.

Na, de kicsit kanyarodjunk vissza a tehetségkutatáshoz. Level1 amikor a gyerek talál valamit, és el is foglalja vele magát. Ez azért is frankó, mert közben legalább fel lehet tenni a tésztát főzni. Level2, amit talált magának, kiderül, hogy szereti, még jobb esetben imádja csinálni. Juhé! Boldogság a köbön! Kell ennél több? Ez már megér egy vállon veregetést! (Mindegy kinek). Persze ez nem azt jelenti, hogy azonnal szaladjon színpadra tehetségével, mert például Mannuska imád cigénykerekezni, élvezi nagyon, szerinte kiválóan csinálja, de hogy is mondjam…. próbálok finom lenni …. nem tud cigánykerekezni. Ezen a szinten ezzel szerencsére még csak annyi a baj, hogy alig bírom tartani a kitörni akaró nevetésem, mikor próbálkozik. Egyelőre nem mutatom meg neki a videót, amit készítettem róla “cigánykerekezés” közben, majd megtalálja úgyis ha egyszer megkaparintja a telefonom.

Menjünk még egy szintet, Level3. Talált magának valamit akár a jóisten akár a “véletlen” segedelmével, amit csinál, szereti és jó is benne, még kivételesebb esetben kiváló! Na, ez már kincs! Ismerek olyan fodrászt, pincért, felsővezetőt, akikből egyszerűen süt ez a kombó!

Nem megyek tovább, bár még nem is beszéltem a helyről, időről ahová született a gyerek, a családjáról, az őt körülvevő környezetről, anyagi világról. A lényeg, hogy sok mindennek össze kell jönnie hogy valaki tehetséges legyen valamiben, de a Level1 Level2 szinteken is lehet örök boldogságra ítélve az ember. Nem olyan rossz az.

Szülői felelősséget persze továbbra is érzek, hogy észrevegyem, támogassam a gyerekeim érdeklődését, de már sokkal kisebb elánnal és görcs nélkül csinálom. Sőt ez olyan fajta felelősség, amit én is imádok, úgyhogy mindhárman jól jártunk. Nem nagy dolgokra gondolok. Ha imád a kertben lenni, fára mászni és a meggyet, cseresznyét is kétpofára tömi, akkor elengedem nagymamáékhoz meggyet szedni és berakni, ha imádja a virágokat sokszor útba ejtjük a virágpiacot vagy elmegyünk a levendula szedd magad-ra.

Kicsit hosszúra sikeredett a bevezető, mert a sztárolás az lenne, hogy Mannuska olyan, de olyan jól rajzolja le a dolgok jellegzetességét, hogy csak na. Heti kétszer háromszor azt játssza, hogy “Mit rajzoljak?” kérdéssel végig megy az összes otthon lévő családtagon minimum 5 körben. Nekünk meg mondani kell, hogy mit, ő meg szalad és pikkpakk, hozza a megrendeléseket. Nem másol, nem tököl, részletekkel nem időzik, max 2-3 perc alatt szerintem nagyon jó dolgokat dob össze.

Íme.